Nagyszerű hetem volt. Az első teljes, öt munkanapos, amióta visszatértem a szabadságomról. Az eleje nagyon nehezen indult, mert éreztem, hogy a tűrőképességem és az ingerküszöböm rendkívül alacsonyan van még mindig. Nagyon nehezen vergődtem át a keddi napon, amikor egy új ügyfélhez kellett kimennem és megnyilatkoznom, és bemutattak, mint az új projektvezetőt. Azt a napot nagyon nehezen éltem meg. Szerdán úgy mentem be dolgozni, hogy "csak legyek túl rajta", csak teljen el valahogyan az a nap. Aztán azon vettem észre magamat, hogy vége a napnak, nagyszerűen telt, rengeteg dolgot sikerült megcsinálnom, és tele vagyok energiával. Csütörtök estére már egyenesen azt éreztem, hogy lassítanom kell, mert be fog szippantani újra a munka. A hét elején még csak arra vágytam, hogy valahogy átvergődjem magamat öt munkanapon, aztán a hét végére már terveim voltak, és alig bírtam abbahagyni a munkát. Hálás vagyok, nagyon hálás. Érzem, hogy a meditáció, a sok olvasás és gondolkodás segít rajtam. Úgy érzem, hogy nagyon sokat köszönhetek neki, enélkül nem lennék most olyan állapotban, amilyenben vagyok. Közben viszont azt is érzem, hogy óriási harcok dúlnak bennem. Ahogyan apránként kezd visszatérni az erőm, az egyensúlyom és az önbizalmam, kezdem újra elfelejteni azt, hogy honnan jöttem, és milyen mélyen is voltam néhány héttel ezelőtt. Nagyon mélyen! Olyan mélyen, mint még soha! Most érzem azt, hogy nap mint nap találkozik a régi őrült, esztelen életem, és az új, mélyebb, lassabb, gondolkodóbb, tudatosabb, éberebb, az életet jobban élvező életem. Ez az igazi kihívás számomra, most vizsgázom: a kérdés az, hogy hogyan tudom az új életemet beleépíteni a régibe úgy, hogy boldog is legyek és eredményes is egyszerre, és ne használjam ki többé a testemet és a lelkemet, és ne jussak a szakadék szélére, ahogyan most odajutottam.

…

Az életem nem lett könnyebb, nehéz napokat élek most is, de sokkal jobban boldogulok vele. Próbálok tudatos lenni, sokat pihenek és sokat meditálok, és próbálok mindent percről percről megélni és elvégezni. Ez nagyon-nagyon sokat segít! Nem is tudom, hol lennék most Kabat-Zinn könyvei nélkül, de ezt nem is nagyon akarom boncolgatni.

Holnap ismét egy nagyon nehéz és nagyon hosszú napra fogok ébredni. Most késő este van, és még be vagyok drótozva, rajtam van a több napos EKG felvételt készítő készülék, amit a kórházban kaptam. Ma este is elmentem futni, hogy minél több mindent fel tudjak venni a szívem kis játékaiból, és úgy érzem, hogy elég sok mindent sikerült is megörökítenem abból, amit meg szerettem volna. Este és éjszakára még magamon hagyom a ketyerét, aztán hajnalban felkelek, leveszem magamról, és egy jót zuhanyzom végre. Aztán pedig bemegyek az onkológiai intézetbe apukámmal, hogy együtt végighallgassuk az újabb ítéletet, amit a múlt heti CT fog megmutatni. Semmi jóra nem számítok, mindig csak a legrosszabbra. Már remélni sem remélek szinte semmit. Mégis borzasztó végighallgatni. Már most érzem a feszültséget, ha csak rá gondolok. Eddig minden a lehető legrosszabbul alakult apám betegségével kapcsolatban. A kezdetektől fogva jó hírt még nem hallottunk, talán csak azt, hogy amikor felfedezték a daganatot, akkor még nem volt áttét. Most már persze az is van.

Délután pedig visszaviszem a kütyüt a kardiológiai intézetbe, hogy megnézzük, mit mutat a gép. Ez is épp elég lenne egy napra, nem még apám kórházlátogatásával együtt.

Próbálok erős lenni, igazán mindent megteszek, hogy örökre megváltoztassam az életemet, ne csak átmenetileg!